Nagyatád Apartman a gyógyulásért

Nagyatád idegenforgalmának a bázisát többek között a Termál és Gyógyfürdő jelenti. A gyógyfürdő egy természetvédelem alatt álló parkban fekszik és ezzel az üde környezettel a gyógyulás alapja is megteremtődik.
A gyógyfürdőben három fedett, különböző hőfokú medence található. Ezeknek a hőmérséklete 32, 38 és 42 C°. A különálló, átriumos medencét a finn típusú szaunához kapcsolódóan is használják. Nyáron 30C°, télen pedig 17C°-os a vize. A külső, szabadtéri részen két medence üzemel (télen, nyáron). Az egyik 25 méteres feszített víztükrű, 27C°-os, a másik melegvizes pancsoló a gyerekeknek.
Kádfürdő is igénybe vehető azoknak a turistáknak, akik valamilyen oknál fogva nem fürdenek vagy nem, fürödhetnek közös medencében.
A gyógyvíz összetétele alkáli- hidrogénkarbonátos hévíz. A gyógyvíz többek között kopásos degeneratív izületi betegségek, gerincműtétek, sebészeti műtétek utókezelésére, gyulladásos izületi megbetegedések inaktív időszakában való gyógyítására alkalmas. A gyógyvizet fürdőkúra mellett ivókúrára is használják. Javasolt az ivókúrát gyomorsavtúltengés, emésztési zavarok, epebántalmak, székrekedés esetén, de ezek mellett bárki fogyaszthatja orvosi ajánlás nélkül is.
A gyógyfürdő területén belül gyógyászati kezelés is folyik. A gyógyvíz valamint az ahhoz kapcsolódó és azzal összefüggő fizioterápiás kezelések a fájdalmak csillapítására, megszüntetésére, izomlazításra és a gyulladások csökkentésére kiválóan alkalmasak.
A kezelési módok mechanoterápiából, hydro- és balneoterápiából, elektroterápiából állnak. Alkalmaznak mind száraz, mind pedig víz alatti masszázst, illetve gyógytornát.
A hydro- és balneoterápia alapja a gyógyvízzel való kezelés. Ehhez a terápiához tangentor, azaz víz alatti sugár, súlyfürdő, hidrogalván, valamint az újonnan bevezetett szénsavas fürdő tartozik.
Az elktroterápiához kis- és nagyfrekvenciás géppark kapcsolódik. Ide tartozik az ionfotorézisek, minek során a gyógyszert a bőr alá jutatják, az ultrahangos kezelés, valamint a szelektív ingeráram kezelés.
A kezelések közé tartoznak különféle pakolások és borogatások. Ezeknek a típusai: antiflogisztikus pakolások, ami gyulladáscsökkentő hatású, a kénpakolás, a ritex pakolás és az iszappakolás.
A kezeléseket a belföldi vendégek, csak beutalóval, a külföldi vendégek a gyógyfürdőben működő reumatológiai szakrendelés igénybevétele után térítés ellenében vehetik igénybe.
A reumatológiai szakrendelésen egy reumatológus főorvos dolgozik, mint szakrendelés vezető és 16 fő fizioterápiás szakasszisztens segíti a munkáját.

A gyógyvíz összetétele:
1 liter vízben oldott alkotórészek ionokban kifejezett és mg-ban megadott mennyisége.
Nátrium hidrogénkarbonátos ásványvíz
Kálium K+ (3,1 mg/liter)
Nátrium Na+ (320,0 mg/liter)
Ammonium NH4+ (4,6 mg/liter)
Kálcium Ca+ (10,7 mg/liter)
Vas Fe++ (0,1 mg/liter)
Klorid Cl- (5,0 mg/liter)
Bromid Br- (0,08 mg/liter)
Jodid J- (0,02 mg/liter)
Fluorid F- (0,13 mg/liter)
Szulfát SO- (40,0 mg/liter)
Hidrogénkarbonát HCO3- (1000,0 mg/liter)
Összfoszfát PO4- (0,24 mg/liter)
Metabórsav HBO2 (0,9 mg/liter)
Metakosav H2SiO3 (34 mg/liter)
Összesen: (1.424,0 mg/liter)